|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 128 találat | lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-128 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Gál Sándor 2017. március 15.Beszélgetés Pál-Antal Sándor akadémikussal – Kitűzték a lobogót „wárosunk tanácsházára”Bodor Ferenc a központi témája annak a tudományos ülésszaknak, amelynek március 17-én a Hargita Megyei Kulturális Központ ad otthont, és amelynek előadói Csíkszék szabadságharcával foglalkoznak a legújabb kutatások tükrében. A tudományos ülésszak házigazdája Pál-Antal Sándor akadémikus, levéltáros, aki előadóként az 1848-as csíkszeredai eseményeket foglalja össze. Őt kérdeztük a legújabb kutatási eredményekről. Amint kiderült, a szabadságharc kutatása még bőven tartogat meglepetéseket. – Mi adta a konferencia apropóját? – Csíkszereda mindmáig ritkán volt kimondottan történelmi tárgyú konferencia helyszíne, ’48-cal kapcsolatos pedig egyszer sem. Mivel Süli Attila hadtörténésszel az utóbbi időben együtt dolgoztunk Bodor Ferenc életének, csíki ágyúöntő és lőporgyártó tevékenységének feltárásán, alaposabb kutatást folytattam a forradalom csíki vonatkozásait illetően. A feltárt forrásanyag alapján megismerhettem az események, főként a változások meglepően sok, a feledés homályába veszett vetületét. Én személy szerint ezekből szeretnék egy kis ízelítőt nyújtani a pénteki konferencián. Két előadás Bodor Ferenc tevékenységére és az ezzel kapcsolatos több mint egy évszázados vitára összpontosul. Elhangzik egy-egy ismertetés a csíki papság szerepéről a forradalomban, a gyergyóiak részvételéről a szabadságharcban, a forradalom szimbólumainak elterjedéséről a Székelyföldön, a székely identitás kérdéséről, a csíki események historiográfiájáról, valamint Csíkszeredáról. – Azt hinnénk, az 1848–49-es szabadságharc már agyonkutatott, lezárt téma – lehet mégis újat mondani? Milyen meglepetésekkel szolgálhatnak a kutatási eredmények? – Valóban, a szabadságharcra vonatkozóan elég sok írás megjelent mostanig: visszaemlékezések a harci eseményekre, tanulmányok a szabadságharcról, valamint feldolgozások Gál Sándor tevékenységéről. De magáról a forradalomról édeskeveset tudunk. Mindeddig két kérdésről készült kielégítőnek tekinthető ismertetés: a forradalom kezdeteiről, valamint a szék 1848 őszi „pacifikálásáról”. Mivel összegyűjtöttem és kiadásra készítem elő a korabeli levéltári forrásokat, volt alkalmam megismerni azok tartalmát. Rendkívül sok újdonsággal szolgálnak. Azok feldolgozása révén válik lehetővé egy tudományos igényeket kielégítő átfogó munka megírása. Nem néhány tucat dokumentumról van szó, hanem több százról. Lesz meglepetés a javából. – Milyen események zajlottak Csíkszeredában 1848–49-ben? Talált „újdonságot”, bukkant eddig nem ismert adalékra kutatásai során a csíkszeredai vagy a csíki részvételt illetően? – Tudtommal, a csíkszeredai városi események mindeddig nem kerültek a kutatók érdeklődési körébe. Gondolom, azért, mert hiányzott a szükséges forrásanyag. Éppen ebből a meggondolásból választottam a számomra már ismert levéltári adatok alapján ezt a kérdést. Nem maradt meg sok várostörténeti korabeli forrás, de arra elegendő, hogy felelevenítsük az eseményeket. Nyomon követhetjük itt is a forradalom hírének a fogadtatását, a háromszínű zászló kitűzése körüli csatározást, a változást ellenző katonarendűek és a forradalom vívmányainak az elfogadásáért kiállók közötti szembenállást, a városvezetésért való személyeskedéseket és egyebeket. A csíkszeredai események illusztrálására álljon itt egy példa: az 1848. április 5-i városi közgyűlésen az országgyűlés összehívása ügye mellett tanácskozás tárgya lett az unió szimbólumát képező nemzeti zászló kitűzésének a kérdése is. Míg az előbbiről ellenkezés nélkül egyöntetű határozatot hoztak, a nemzeti zászló kitűzését, amit bizonyosan a váratlanul megjelent Gecző János javasolt, az idősebb katonarendű tanácsosok és az esküdt testületi tagok leszavazták. De a javaslatnak hamar híre ment, és az általános felbuzdulásra a főbíró még aznap délután kénytelen a gyűlést újból összehívni. „Azonban később jobban meggondolkozván városunk közönségének egy része – olvasható Bartos Imre főbíró április 8-i jelentésében –, délutánra a nép öszvehívását mind addig követelte, míg én ellent nem állhatván, a Tanács és Esküt közönséget öszvehívni kéntelen voltam, mely másodszori gyűlésben a nemzeti három színű lobogót wárosunk tanácsházára, az Egyesülés és Éljen Ferdinánd cím reáírásával kitűzetni határozta. Határozatát töstént teljesedésbe is vette, és a lobogó kitűzésekor Ferdinánd ő Felségét és az Egyesülést háromszor-háromszor éljeneztetvén, a nép minden csend és rendzavarás nélkül szép csendben szétoszlott, és az ólta a legjobb csendesség uralkodik wárosunkban.” – Foglalkozott kiemelten Gecző János vagy Veres Ádám személyével? Úgy tartják, hogy a forradalom hírét ők hozták el Csíkszeredába és mindvégig aktív szerepet vállaltak a szabadságharcban. Vagy hogyan látja Boros Ignác személyét – egyes vélekedések szerint ő az egyik legjelentősebb csíkszeredai szabadságharcos, de alig tudunk valamit róla… – Csak sorjában. Én mindenekelőtt levéltáros vagyok. Felmérve a csíkszéki események kérdéskörét, rájöttem, hogy a kutatásokat új alapokra kell helyezni. Első a forrásfeltárás. És remélem, hogy az év végéig a forráskötet a kutatók asztalára kerül. Ezután következik a forrásfeldolgozás. Ebből is szeretném kivenni a részem, lehetőségeimhez képest. De ez nem egyemberes munka. Az említett személyek megérdemelnek egy alaposabb írást, de ahhoz kutató is kell. – Vajon mi a magyarázata, hogy az idén, amikor éppen Gál Sándor születésének kétszázadik évfordulóját ünnepelhetjük, nem szerepel a konferencia napirendjén kifejezetten Gál Sándorra vonatkozó előadás? Hogyan látja ma Ön Gál Sándor alakját, a közismert forradalmárét, aki tábornok is volt, meg nem is… – A válasz egyszerű. Nem volt a ki. Az ülésszakunk címéből is kitűnik, hogy ez alkalommal a forradalmi eseményekre vonatkozó legújabb kutatások eredményeivel foglalkozunk. Tehát nem egy egyszerű ünnepi megemlékezés. Gál Sándor egyébként is megérdemel egy külön ülésszakot. Én vele személyesen nem foglalkoztam, és nem is szándékozom. Értékelését másra bízom. Daczó Katalin Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. április 14.Egykori húsvéti népszokások„Mint néprajzi gyűjtő – írta Harmath Lujza, közismert néprajzos az Erdélyi Kárpát-Egyesület által Kolozsváron kiadott Erdély című szaklapjában 1904-ben – nagy érdeklődéssel kísérem a nép még fennálló szokásait és mindig örömmel jegyzem fel, ha itt-ott a századokat átélt ősi szokásokra bukkanok. Jólesik látnom, hogy különösen az én kedves székely népem mily szívósan ragaszkodik egyes dolgokban ősi hagyományaihoz. Vannak egyes községek – különösen a forgalomtól távolabb eső vidéken –, ahol ma is úgy öltözködnek, építkeznek és úgy vígadnak, búsulnak mint őseik. A központokhoz közelebb eső falvakban a nyugati kultúra már megkezdte romboló hatását. Az itt élő nép maholnap az ajtófélfa sorsára jut: se künn se benn. Sem paraszt, sem polgár. Valami szerencsétlen existencia, amely saját otthonában nem találja meg önmagát. Az asszonyok nem fonnak, nem szőnek, a férfiak nem faragnak, nem építenek kalákában, mint régen; a gyári árú, a könnyebb hozzájutás kiszorítja a háziipart, ráhagyják magukat egészen a korszellem befolyásának, az édes munkát feláldozzák a kényelemszeretetnek. S így vannak egyéb népies dolgokkal is. Míg a távolabbi falvakban székely házakat látunk, székely felírásos kapukkal, a városok közelében már hiába keressük. Ott már a divat után hajlanak mindenben. Az építkezés, ruházat, szokások, mind átvedlenek »uras« motívumokká. Hamisítatlan dolgokat csak távolabb találunk. Itt van a néprajzi gyűjtők gazdag terrénuma, ahol még – ha sietünk – megtaláljuk a hamisítatlan népélet gyönyörű és eredeti szokásait. Azért nem tartom hiábavaló munkának felkutatni, összegyűjteni és közreadni mindazt, ami a népélettel összefügg, vagyis az őseiktől átöröklött és megtartott szokásokat”. És ha ez volt a helyzet 1904-ben, ugyanbizony mit találunk még ilyen vonatkozásban az Úrnak 2017-edik esztendejében Erdélynek a forgalomtól közelebb, illetve távolabb eső magyarlakta falvaiban? Azt, amit igencsak nagyritkán felvillantanak a magyar tévéképernyőn, évekkel ennekelőtte készült felvételek alapján, az bizony igen gyakran nem más, mint mesterséges, erőltetett megoldása és bemutatása annak a természetes lélektől, frissességtől, őszinteségtől áradozó egykori falusi népszokásnak, ami immár csupán a legöregebbek halvány emlékezetében él. Aki nem volt aktív részese, élő szem- és fültanúja az egykori falusi életnek, annak rendkívül nehéz beleélnie és azonosítania önmagát a hiteles népi hagyomány jellegzetességével, tartalmával és elhitetni a nézővel játékának eredetiségét, valódiságát. No, de térjünk vissza eredeti gondolatainkhoz. Különleges szokás volt a Székelyföldön a húsvéti „határkerülés”, a „didergés”, a „hajnalozás”, a „húsvéti fa kitűzése”. „Húsvét előtt hetekkel készülődik már a fiatalság a határjárásra –írta T. Pálffy Aladár az Erdély című folyóirat 1907-es évfolyamában–, gyűjtik össze a szebbnél szebb lószerszámokat, pisztolyokat, s néha napokig könyörögnek egy-egy szebb lóért, vagy magyar ruháért, hogy minél díszesebben vehessenek részt. 8-10 éves gyerekek már jóelőre gyűjtik a gyutacsot s akinek 700-800 van már, büszkén emlegeti azt. Egy botnak a végére szeget erősítenek, ráhuzzák a kápszlit [kis pukkanó szerkentyű] s így a földhöz sújtva lővöldöznek mint ágyúdörgés közt a mannlicher-recsegés [puskarecsegés]”. S a tulajdonképpeni lővöldözés aztán egész éjszakán át tartott Székelyudvarhely utcáin, majd aztán hajnalban az egész társaság a mezőre vonult, hol egy búzatáblában elrejtett Krisztus-szobrot kellett megtalálniok. És a megtalálónál nem volt aztán boldogabb és büszkébb senki. Őt vették körül a lovasok, mármint „Jézus katonái”, ő volt a nagyszabású kísérőmenet középpontja, aki nagy dérrel-durral, állandó lővöldözések közepette vitte be a szobrot a városba. Ott a templom előtt misét hallgattak, díszsortűzet adtak le majd szétszéledtek. Határkerülésről, didergésről, hajnalozásról olvashatunk az Ethnographia című folyóirat 1900-as évfolyamában is. Így például húsvét szombatján Szentgerice apraja-nagyja, mintegy 80-100 lélek a falu piacán gyülekezett, hogy a búzavetés dülőjének megkerülését illő módon előkészítse. Ez alkalommal a gyülekezet egy „dullót” (szolgabírót) választott, aki az ítéletet meghozta, egy „falusbírót”, aki a végrehajtó szerepet vitte, két „hütest” (esküdtet), aki a végrehajtónak segédkezett, s végül két „szaglárt” (bűzölőt), kik a címükben jelzett illetlenkedést kellett ellenőrizniük. A választottak alábbi esküt tették: „Esküszünk az egy igaz Istenre, hogy mük a jelen estve a határkerülés alkalmával reánk bízott kötelességünket hűen teljesítjük. Isten münket úgy segéljen. Éljen!” Indulás előtt a Te benned bíztunk eleitől fogva című zsoltárt énekelték, majd az égre kiáltottak e szavakkal: „Uram Jézus! Őrizd meg a határunkat cserebogártól, sáskától s mindenféle ártalmas féregtől, jégesőtől s mindennemű veszedelmes időktől. Uram Jézus hallgasd meg a mü kérésünket. Ámen!” Ezután a Kiáltásom halld meg Isten című zsoltárt, útközben pedig az Utaid, Uram mutasd meg kezdetű templomi éneket énekelték. A vetések megkerülése körülbelül este 8 órától 12 óráig tartott, melynek lefolyása teljes egészében vallásos színezetű volt. Viszont ennek ellenére, a csoportban akadtak olyan egyének is, akik nem viselték magukat az esemény méltóságához illően, s akik „Dulló uram kigyelmed”, „Esküdt uram kigyelmed” megszólítás helyett „András bá” vagy „Jancsi bá” címmel illették a választottakat. E vétkesek aztán 15-20 botütésben részesültek. Hasonló, sőt még nagyobb büntetésben részesült az, aki levegőt rontott. Az ilyent a „szaglár” „pimpédi” néven jelentette a „dullónak”, aki a levegő fertőzőjét 25-30 botütésben részesítette. A büntetést nem lehetett elkerülni, aki nem vetette alá magát a „dulló uram kigyelme” ítéletének, az fokozott büntetésben részesült. A határkerülés után a csapat a falu utcáján vonult végig világi énekeket énekelve, majd mindenki az otthonába távozott. Húsvét első napja aztán csendben telt el. A nép a templomba vonult úrvacsorát venni. Templomozás után a lányok és legények a falu piacán labdáztak, illetve „cziczét” futottak. A férfiak hatosban „filkóztak” (kártyáztak), s a vesztesek 8-10 tenyércsapás büntetésben részesültek. Este a „didergés” vette kezdetét. Ez esetben mindazok gyűltek össze a kiszabott helyen, akik előző éjjel a „határkerülésben” vettek részt. Előre megállapított helyekre mentek dideregni, egyben kigúnyolni mindazokat, akiknek bizonyos hibájukról, vétségükről, rossz szokásukról volt tudomásuk. Így például a teherben maradt lány házánál, pokoli zaj közepette, éles, elferdített, nyávogó hangon eképp szólalt meg: „Aggyan Izsten jú estéit, idezs gazs-uram, azst hallottam, hogy van magának egy megesett semmije. Hozstunk ajándikba egy bücsűt, hogy legyen miben ringássák a rájkót”. A gazda, aki már a nagy zajról tudta miről van szó, vízzel vagy előre elkészített trágyalével, vagy romlott káposztalével öntötte nyakon a szónokot és közelálló társait. Erre futásnak eredve, a mintegy 100 résztvevő elkezdett hangosan dideregni: „bru-u-u-um, brü-ü-ü-üm, bri-i-i-im”. Közben viszont újra megszólalt a szónok: „Na idezs gázsd uram, leöntöttél, jól kifizetted a purdikat, úgy fázsnak, még reszelnek: bru-u-u-um, brü-ü-ü-üm, s ha leöntöttél, már eressz be az üszök farkára, hogy a purdék füttezzenek meg, me ha nem, mingyár megfagynak”. Erre a gazda szótlan kiment, egy pár tojást osztogatott, mire a csapat továbbment. Ahol tolvaj lakott, „tömlöcöt” vittek ajándékba, rossz jegyzőnek segédet, hanyag papnak keresztelni való gyermeket, részeges kántornak pálinkát, bukott embernek váltót, lúdtolvajnak libát kívántak stb. „Szóval ez az ünnepély alkalmul szolgál a népnek arra – állapította meg Varga Lajos, az esemény tudósítója –, hogy ellenszenvét minden bírósági zaklatástól menten bárkivel szemben kifejezze. Sok helyen piros tojás helyett szidalom, kikergetés a bér; de ezt fel sem veszik. A sötétben didergőket, kiknek minden szabad, senki fel nem ismeri, mert ez szokásilag tilos”. Megtudjuk továbbá, hogy a didergés célja: valakinek a megszégyenítése, no meg a piros tojás szerzés. A didergő seregben 15-60 év közötti férfiak vettek részt, öltözetük hosszú posztóruha, a csizmaszárba cifra ónosnyelű kacrot tettek. A házalás esti 9 órától éjféli 12-ig tartott. A didergés végeztével a „hajnalozás” következett. E mulatságban viszont csak a legények vettek részt, akik muzsikásaikkal és egy cimbalmossal járták végig a lányos házakat és mindenütt egyet táncoltak, miközben a lányoktól rendszerint 20 fillért s egy pár piros tojást kaptak. A „húsvéti fa” kitűzéséről pedig Gál Sándor az Ethnographia 1895-ös évfolyamában ezeket közölte: „Minden valamire való lánynak a szeretője, már t.i. ha van, szívbeli kötelességének tartja húsvét szombatjának éjjelén, tehát húsvét virradóra, kedvesének kapujára, kútágasára vagy háza tetejére stb., általában valamely azonnal szembetűnő helyre szép fenyőágat tenni. Nagyon élhetetlen a lányok között az, akinek húsvétkor nem tesznek fenyőágat. Nem mennek ahhoz öntözni, nem hívják azt a táncba, nem veszik figyelembe akinek kapuján vagy háza tetején nem látják meg reggel a virágot. De a legények is sokszor drágán és nagy fáradsággal szerzik meg azt a két-három darab szép fenyőágat, melyet szeretőjük számára szántak. Mert ha nincs a falunak fenyvese, elmennek a negyedik-ötödik falu határába is érette, s ha pénzért vagy egyébért cserébe nem kapják, készek lopni is, de szeretőiket kigúnyoltatni nem engedik. A három-négy darab fenyőág mesterségesen összekötőzve és színes papírszalagokkal, píros tojásokkal feldíszítve, a lányok egész évi büszkeségét képezi. Megtörténik az is néha, hogy – mivel szombaton éjjel elkéstek – talán éppen azon éjjel szerezték és hozták messziről a fenyőágat s nem értek rá feltenni, vagy pedig maguk a legények megrestelték, ha egy-egy jómódú, szép leány szégyenszemre virág nélkül maradt – húsvét első napjának éjjelén tesznek még utólagosan egy-egy lánynak fenyőágat”. A táncot a falu 2-3 legjobb táncú legénye rendezte. Ez nyáron a csűrben, télen házban zajlott le, amiért minden táncolni szerető fizetéssel tartózott, alku szerint, mely néhány véka csős törökbúzából, egy-egy piculából, illetve nyári kaszáláskor, kapáláskor és aratáskor néhány tenyeres napszámból állott. Harmath Lujza szerint, „ha szép idő van, akkor rendesen a »berekben« táncolnak, hol aztán láncokkal, virágokkal ékesítik fel magukat s így jönnek bé a faluba estére kelve énekszóval, vidáman, amint azt a nép romlatlan ifjúságától várni lehet.” Hol van az a régi nyár, az énekszóval, vidámsággal telt falusi fiatalság, amelynek annak idején jómagam is szemtanúja voltam?! Györfi Dénes / Szabadság (Kolozsvár) 2017. június 12.Tragikus hirtelenséggel elhunyt Nagy Ödön csíkszeredai szobrászművészJúnius 12-én, Hétfő délután elhunyt Székelyföld egyik legnevesebb szobrászművésze, a Csíkszeredában élő Nagy Ödön. A művészt a Petőfi utcában, hirtelen érte a halál. Információink szerint a Majláth Gusztáv-Károly tér és a Petőfi utca találkozásánál váratlanul összeesett a művész. Két mentőautó is a helyszínre sietett, újraélesztést alkalmaztak nála, hosszú perceken keresztül küzdöttek az életéért, de nem sikerült megmenteni. Feltehetően szívinfarktus okozta a halálát, a kórbonctani vizsgálatokat kedden végzik el. Nagy Ödön 1957-ben született Marosercsén, Marosvásárhelyen végezte a művészeti líceumot, majd Kolozsváron, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán a kerámia-üveg szakon tanult. Haláláig a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum tanára volt. Számos köztéri alkotást készített. Munkáit nemcsak a Székelyföldön, hanem Magyarországon több településén is megtekinthetik. Csíkszeredában a legismertebb művei a Gál Sándor-szobor, a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán található Petőfi-szobor, az angyalok a Milleniumi Templom üvegkupolája mellett, valamint a volt politikai foglyok emlékműve. K. B. maszol.ro 2017. június 12.Elhunyt Nagy Ödön képzőművészTragikus hirtelenséggel hunyt el Nagy Ödön képzőművész hétfőn kora délután Csíkszeredában. Leginkább szobrairól ismerték, de szívesen rajzolt, festett, dolgozott üveggel, kerámiával, textillel. A Millenniumi templom rézangyalai, a Márton Áron Főgimnázium festett üvegablakai, több tucat mesterien megformált köztéri szobor juthat róla eszünkbe – vagy az utóbbi éveire jellemző kisebb méretű égetett fa munkái, amelyek az elmúlás folyamatát megragadó, egyszerre lírai és erőteljes, elmélyült, mégis heves gesztusokkal teli plasztikai játékok. Néhány egyéni kiállítása mellett a Studio 9 csoportosulás tagjaként az utóbbi tíz évben gyakran láthatta a közönség képeit, kisebb méretű szobrait. Pedagógusként generációkat vezetett be a szobrászat és grafika világába. Barátságos, jókedélyű, mindig közvetlen természete, közismert anekdotái tették szerethetővé és emlékezetessé művészete mellett személyét is – véli Túros Eszter művészettörténész. Néhány évvel ezelőtt, Dimenziók című egyéni kiállítása előtt, amelyet Ady költészete ihletett, így vallott saját művészetéről: „Ő a kedvenc költőm a magyar irodalomból. Talán azért is van, hogy állandóan csapongok, egyik technikából a másikba, s talán ezért ilyen mélyek a színek is. (…) Ez uralja munkáimat. Az elmélyülés. (…) Próbálok mélyebbre hatni az emberek szívébe. Kihozni valami olyasmit, amit nem tudok kimondani. Úgy érzem, az a kiteljesülés egy képzőművész számára, ha nem reked meg egy anyagban, hanem az ötletei, meglátásai határozzák meg anyagválasztását, technikáját. Kísérletező vagyok. Szeretem a szobrászatot, mert nagyon szeretem a formát, de pont úgy szeretem a színvilágot, a vonalvilágot, még textíliát is készítettem. (…) Ez a kiállítás vallomás, de eddig, s nem tovább. A következő már egy másik vallomás, mert tovább akarok lépni. Nem akarok lemerevedni. Mert mondják, hogy a képzőművésznek van stílusa – nekem nincs stílusom, tovább akarok lépni. Stílusról ne beszéljünk, mert nincs. Azt majd esetleg az utókor eldönti.” Nagy Ödön szobrász, festő, grafikus Nagyercsén született 1957-ben. A kolozsvári Képzőművészeti Főiskola üveg-kerámia szakán folytatott művészeti tanulmányokat. 1984-ben a medgyesi üveggyár tervezőjeként dolgozott. 1991-től szobrászatot és rajzot tanított a csíkszeredai Nagy István művészeti iskolában. Szobrászat és ipari formatervezés mellett festéssel, grafikával is foglalkozott. Számos köztéri alkotása látható a Kárpát-medencében, ő készítette többek között a Makovecz Imre által tervezett csíkszeredai templom kupoláján álló négy rézangyalt, Gál Sándor honvéd tábornok csíkszeredai mellszobrát, Szent István csíkszentkirályi szobrát, Cserei Mihály csíkrákosi szobrát, valamint Ercsei Ferenccel közösen Petőfi Sándor mellszobrát, amely a költő nevét viselő csíkszeredai általános iskola udvarán áll. Számos általa megformált emlékplakett került fel különböző intézmények, iskolák falára, emlékművek alkotójaként is ismert – Csíkszeredában a volt politikai foglyok emlékműve és a csatószegi háborús hősök emlékműve is az ő munkája. Székelyhon.ro 2017. augusztus 8.Küldöttség SajószentkirályonA Szentkirály Szövetség a hét végén tartotta XXI. találkozóját a felvidéki Sajószentkirályon. A marosszentkirályiak 16 tagú csoporttal vettek részt a rendezvényen, jelen volt Sângeorzan Remus polgármester, valamint Gál Sándor alpolgármester és több választmányi tag. Idén a matyóvidéki Szentistván kellett volna megszervezze a találkozót, azonban a helyi tanácsban nem szavazták meg a rendezvényt, ami meglepte a szövetség tagjait, hiszen egy gazdag településről van szó. Itt legutóbb egy matyóvidéki lakodalmat mutattak be, részt vett az egész falu, az elszármazottak, nagyon érdekes, jó hangulatú rendezvény volt, már csak a viseletük miatt is. Mivel a település nem vállalta, a sajószentkirályiak mentették meg a helyzetet, és szervezték meg az idei találkozót. – Azt tapasztaljuk, hogy az erdélyi és a felvidéki Szentkirályok sokkal jobban megadják a módját a rendezvényeknek, mint a magyarországiak. A szövetségnek 21 tagja van, legtöbb magyarországi, hat erdélyi és négy felvidéki település. Tavaly Csíkszentkirályon csodás rendezvény volt, itt is kitettek magukért. Nálunk 400 vendég volt, az elszállásolást többnyire családoknál oldottuk meg. A családok önkéntesen, ingyen, szeretettel vállalták a vendéglátást. Viszont Szentkirályszabadján például a családok pénzt kaptak az önkormányzattól a vendégfogadásért – mondta az alpolgármester. Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 20.Báloztak a huszárokA Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület négy, Baróton tartott huszárbál után az ötödik helyszínéül Sepsiszentgyörgyöt választotta. Az elképzelés szerint a seregszemlét ezentúl minden évben a megye más-más kistérségében szervezik: ezáltal fenntartják az esemény iránti érdeklődést, és szélesebb körben teszik ismertté tevékenységüket. A huszármúltunkat éltetők egyik legjelentősebb ünnepélyéről Jakab István Kevend hagyományőrző huszárkapitány számolt be a Háromszéknek. Szombat délután a díszbe öltözött huszárok a megyei könyvtár előtt gyülekeztek, majd az Erzsébet parkba vonultak, hogy kegyeletüket leróják az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcban elesett elődeik előtt. A koszorúzást követően a bál helyszínére, a Park vendéglőhöz siettek. Az előétel fogyasztása közben Ürmösi-Incze Mária és Ürmösi-Incze Hunor előadásában katonadalok és huszár verbunkok csendültek fel. Vitéz Kádár László hagyományőrző huszár alezredes megnyitóbeszédét követően az eseményszervező egyesület éves tevékenységét mutatták be, szóltak az idén is megszervezett Bálványosi Huszárakadémiáról, hogy részt vállaltak a Székely Vágta lebonyolításában, a huszárokkal és honvédekkel képviselték Háromszéket a Nemzeti Vágtán, nagyszabású, mintegy százötven lovast és gyalogost megmozgató, ágyút és komoly pirotechnikai eszközöket igénylő lovas-történelmi előadást mutattak be Szemerjai csata címmel, de elhangzott az is, miként készültek a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség küllemi és alaki minősítő vizsgájára. Az anyaországi szövetséget elnöke, Székely Tibor hagyományőrző-ezredes képviselte a bálon, aki a szövetség alapításának huszonötödik évfordulójára felújított érdemkeresztet adta át a Székely Virtus egyesületnek. A huszáravatásra éjjel kettőkor került sor, ez alkalomból huszárhadnaggyá avatták a sepsikőröspataki Költő Norbertet és határőr-hadnaggyá a lemhényi Lukács Botondot. „Bálunk jól sikerült, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület kézdiszéki, sepsiszéki és erdővidéki huszárcsapata, illetve a hozzá tartozó 85. honvéd zászlóalj, és a 15. határőr zászlóalj mellett itt voltak a somogyi, a soproni, a veresegyházi és a mogyoródi huszárok, a csíkszéki Gál Sándor Huszárezred, a szegedi honvédek, a Szilaj Hagyományőrző Egyesület tagjai, a szovátai 15. Mátyáshuszárok, a 6. Württemberg Huszárezred, a székelyudvarhelyi Hagyományőrző Székely Huszárezred tagjai is, akikkel jó hangulatban sokáig tudtunk mulatni. Célt értünk, nemcsak mert bajtársainkkal találkoztunk, hanem azért is, mert egyfajta kulturális missziót is teljesíteni tudtunk: a civilként résztvevők körében ismertebbé tettük tevékenységünket és népszerűsíthettük életformánkat” – nyilatkozta a szervezőegyesület elnöke, Jakab István Kevend. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 21.Továbbra sincs miből tanulniuk a magyar ötödikeseknekTovábbra is magyar tannyelvű könyvek hiányában folytatják tanulmányaikat a magyar anyanyelvű ötödikesek, mivel csak a román nyelv és irodalom, valamint az idegen nyelv tankönyvek érkeztek meg a tanfelügyelőségre, ahonnan már ki is szállították a Hargita megyei iskolákhoz. Azt még nem tudni, hogy a magyar anyanyelvű gyerekek számára mikor fordítják le a tankönyveket, például a biológia, matematika, földrajz és történelem könyveket. A román anyanyelvű ötödik osztályos tanulók mostantól minden tantárgyat tankönyvekből tanulhatnak, nem így a magyar anyanyelvűek, akik továbbra is csak a román és magyar nyelv és irodalom, illetve idegen nyelv és vallás tankönyveket kaptak, a többi tantárgyból még nincs magyar fordítású tankönyvük. Az eddig leszállított kiadványok mintegy nyolcvan százalékát sikerült eddig továbbküldeni a Hargita megyei iskolákhoz, ezeket a múlt héten kapta meg a tanfelügyelőség. A fennmaradó kiadványokat a hét folyamán szállítják ki a tanintézetekhez – nyilatkozta érdeklődésünkre Sipos István. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség tankönyvekért felelős munkatársa elmondta, eddig kettő kivételével mindegyik kiadó eljuttatta az iskolák által megrendelt tankönyveket a tanfelügyelőséghez, de hamarosan a késlekedő kiadványok is megérkeznek. A tankönyvek többségét tehát már sikerült eljuttatni az iskolákhoz, ezek ugye a román és idegen nyelvű (angol, német, francia) kiadványok. Magyar tagozatoknak egyelőre nincsenek könyvek, s nem tudni, hogy mikor lesznek – szögezte le a tanfelügyelő. Kérdésünkre kifejtette, továbbra sincs semmi konkrétum a kiadványok magyar nyelvre történő lefordításával kapcsolatban, csak annyit tud, hogy az illetékesek keresik azokat a munkacsoportokat, akik elkészítenék a magyar nyelvű fordítást. Mindaddig a pedagógusoknak az előírt tanterv szerint, tankönyvek nélkül kell oktatniuk a magyar tannyelvű ötödikeseket. A csíkszentgyörgyi Gál Sándor Általános Iskolába még nem érkeztek meg az idegen nyelv tankönyvek, a román nyelvűeket pedig nyilván nem rendelték meg, mert a magyar anyanyelvű ötödikeseknek magyar könyvekből kellene tanulniuk – mondta hétfői megkeresésünkkor Kopacz Edward László igazgató, hozzátéve, hogy nem tudja, mikor kapják meg a szóban forgó magyar kiadványokat. Továbbá megjegyezte, a pedagógusoknak bizonyára nem lesz könnyű magyar nyelvű tankönyvek hiányában oktatni a tanulókat. „Mint a tanév első két hónapjában, ezután is a tanterv szerint állítják össze a megtanulandó leckéket az oktatók” – fogalmazott. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskolához már egy ideje kiszállították az idegen nyelv tankönyveket – tudtuk meg Dávid Zoltán intézményvezetőtől. A magyar tannyelvű kiadványok hiánya kapcsán megjegyezte, a „tanároknak marad a fapados módszer, azaz sokat készülni az órára, a leckéket kivetíteni stb.” A tankönyvmizéria előzményei Az oktatási minisztérium által meghirdetett versenytárgyaláson a vesztes kiadók óvásai miatt a tanévkezdéskor mindössze három tantárgyból kaptak tankönyveket a magyar tannyelvű ötödikesek: román nyelv és irodalomból, magyar nyelv és irodalomból, illetve hittanból, amennyiben római katolikus vallásúak; román tannyelvű társaik csak hittanból, illetve testnevelésből. Az oktatási tárca a tankönyvhiányt egy úgynevezett „Compendiu” címmel kiadott útmutató segítségével orvosolta. A kiadvány kizárólag román nyelven jelent meg. Ez az útmutató tulajdonképpen egy terjedelmesebb könyv, amelyben tantárgyanként nyolc-tíz lecke található, a tananyag pedig a tanév első két hónapját fedte le, amely időszak lejárt. Ezt követően noha valóban megérkeztek a tankönyvek, csak a román tannyelvű ötödikesek részesülnek teljes mértékben belőle, hiszen magyar nyelvre még egy kiadó sem fordíttatta le a kiadványokat. Molnár Rajmond / Székelyhon.ro 2017. december 19.Kalandregény a sziklahitű lovagkirályrólNapvilágot láttak a Szent László Kárpát-medencei legendáriuma című kiadvány első példányai és a térképek, amelyeket a témához kapcsolódó rajzfilmmel együtt mutatnak be januárban – mondta el lapunknak Fazakas Szabolcs ötletgazda. A kiadványt minden Kárpát-medencei magyar iskolába szeretné eljuttatni a legendárium csapata. A sziklahitű király – Szent László Kárpát-medencei legendáriuma című könyv első 150 példánya érkezett meg a nyomdából a hétvégén. „Ezeket a köteteket tekinthetjük korlátozott számú kiadásnak, mivel Gyöngyössy János, a könyv krónikás illusztrátora kézzel írja meg a kiadvány gerincét. A tervek szerint januárban mutatjuk be a kalandregényt, amelyet a térképpel együtt ajándékként szeretnénk eljuttatni minden Kárpát-medencei magyar iskolába” – mondta el a Krónika megkeresésére Fazakas Szabolcs, a kötet ötletgazdája, a Székelyföldi Legendárium vezetője. Hozzátette, a történet narrátora egy képzeletbeli lény, Szőr Manó, aki egykor Szent László mellett harcolt a csatatereken, és akit a király – Muszka Sándor története szerint – azzal a feladattal ruházott fel, hogy addig éljen és hirdesse a nagyszerű idők fényes tetteit, amíg erre igény és érdeklődés mutatkozik. A kiadvány a háromszéki Szacsvától, azaz Kelet-Székelyföldtől egészen az Őrségig, Kelet-Ausztriáig egységesen mutat be szellemi vagy tárgyi emlékeket, 230 helyszínről begyűjtött Szent László-történeteket, amelyek konkrét földrajzi koordinátákhoz kapcsolhatók. „Ez a mű tulajdonképpen egy ízes szófordulatokkal teletűzdelt kalandregény, illusztrált művészettörténeti csavargás a múltban és a jelenben, miközben felelevenedik a legtöbb népi hagyomány, monda és hiedelem, amely napjainkban is él, és a szent király alakjához kötődik. A kötet választ keres arra a kérdésre, hogy miként él Szent László alakja a mai ember emlékezetében, mi maradt meg abból az életműből, amelyet már a kortársak is nagyra értékeltek, és amely néhány évszázad alatt valóságos kultusszá nőtte ki magát, és napjainkban is érezteti a hatását” – mondta el lapunknak Gyöngyössy János történeti grafikus. Úgy fogalmazott, tudjuk, hogy a szent király sírja az idők során valóságos zarándokhely lett, ahol csodás gyógyulások és igazságtételek történtek, uralkodók rótták le kegyeletüket a lovagkirály földi maradványai előtt, uralkodócsaládok temetkeztek a szarkofágját őrző egykori váradi székesegyházba. Gyöngyössy hozzátette, a Székelyföld és a Felvidék templomaiban igen gyakran megfestették az 1068. évi győztes kerlési csatát, illetve az ehhez kapcsolódó legendát, amely az egyetlen olyan falkép, amely nem nyugati ihletésű, hanem több keleti hagyományt is magába olvasztó magyar „lelemény”. A könyvhöz legendáriumos mintára térképet is készítettek, amelynek hangsúlyos eleme a leányrabló kun legyőzésének híres legendája. Ez a monda egyfajta képregény formájában hirdeti számos templom falán a középkor óta a híres cserhalmi–kerlési csatát (és annak utótörténetét), amely Váradon a csata előtti püspöki áldással kezdődött, majd Belső-Erdélyben, Beszterce környékén zajlott. Gyöngyössy János több mint száz Kárpát-medencei templomot kutatott fel, és az azokban fennmaradt, megmentett kerlési legenda falképeit is feldolgozta. A szent királyról szóló legendák kulcsjeleneteit ábrázolta, amelyekhez szöveges leírást mellékelt. Fazakas Szabolcs arról is beszámolt lapunknak, hogy meglepetésként a könyvhöz készítenek egy rajzfilmet. Mint kifejtette, még dolgoznak az animáción, amely 5 perc 20 másodperc lesz. Ezt szintén Gyöngyössy János illusztrálja, az ő rajzait használják háttérként, amikor Szőr Manó a könyv segítségével végigvezeti a gyerekeket a Szent László-legendáriumon. Dokumentumfilmet mutatnak be Szent László legendájáról Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa és a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókja szervezésében mutatják be hétfőn és kedden a Szent László-legenda című dokumentumfilmet, amelyet Szentgyörgyön és Csíkszeredában tekinthet meg a közönség. Az első bemutatót hétfőn 18 órakor a sepsiszentgyörgyi Művész moziban tartották, a vetítésen részt vett Marosán Csaba színművész és dr. Jánó Mihály művészettörténész. A filmet kedden 18 órakor a csíkszeredai Lázár-ház dísztermében is bemutatják a Gál Sándor utca 9. szám alatt. Az esemény vendége lesz Marosán Csaba színművész és ft. dr. Darvas-Kozma József esperes, a rendezvények házigazdája Kőrösi Viktor Dávid konzul. Bede Laura / Krónika (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
